Gy?löl a sors, mert igaz ?si
Ha bujdosó is, rejtett, titkos,
Megfáradt, de él még vérünk, s
Maradt tiszta. Sosem piszkos.
Lángtengeren, vérözönben
Vágtunk át, míg ím, elértünk
Csonka hazát, eskü-átkot, s
Hullottunk. de meg nem törtünk.
El sem rejtett gy?lölségen,
Ezüst tükr?, hideg szókon,
Öltek újra. Öltek tettel, de
Le nem gy?ztek, büszke sólyom.
Halálcsendbe borult, néma,
Átkozott, hideg a táj, ha
Énekink - A Föld dalát -
Nem visszhangozhatja már.
Hangja a földnek zengjen az égig,
Dala er?nknek hívja erényid,
Szemek bús lángja napra tekintsen,
Csendje a k?nek új hadat épít,
Ébredjen újra minden ?s látnok,
Szólítson útra h? szavat, álmot
Gyáva ha szánja vérét a harcra
Szívét er?dnek sietve adja!
A fényes nap immár elnyugoda...
A föld színe sötétbe borula.
Nappali ég éjjelre változa,
Este csendje nyugodalmat hoza.
Napkelett?l egész napnyugotig
Szent nevedben bíztam, és fáradtig,
De megbocsáss, én szívemb?l szánom...
Könnyek miatt nincs szememen álom.
|